Térségünkben hónapok óta alig esett eső. A növények szenvednek, sárguló levelük lehullik, mintha késő ősz lenne. Az a kevés szőlő és gyümölcs, ami nem fagyott le az most csak apad. Méheim nem találnak elég virágport ezért kevés utódot tudnak nevelni, gyenge családok telelnek majd be. Ezen a helyzeten csak az öntözés segítene. Az időjárás egyre szélsőségesebb, belvizes és aszályos évek váltják egymást, hideg és meleg rekordok dőlnek meg. Az 1990-es évek elején sokat jártam Olaszországba bizonyos üzleti ügyekben. Volt alkalmam bepillantani az ottani családi gazdálkodók életébe. A helyzetükről egy jellemző dolog: hogy ne keljen a traktoron cserélni a gépeket több traktort tartottak. Most csak azt emelném ki, hogy a mezőgazdasági területek be voltak hálózva öntöző csatornákkal. A gazdák öntöztek szükség szerint. Amíg nálunk sárguló 1.5 méter magas kukorica nőt, ott 3 méter magas sötétzöld kukoricatáblák voltak.Víz nélkül nincs élet! A vízelvezetésre őseink gondoltak, nekünk kellene a vízmegtartást tározókkal és az öntözést öntöző csatornák építésével megvalósítani. Térségünknek és az egész nemzetnek ez egy fontos cél lehetne, amelyet már néhány ókori nép is képes volt megvalósítani. Nálunk most a harmadik évezred elején két folyó között elsivatagosodunk. Milliárdok vannak kerékpár utakra, sétányokra, arzénmentesítőkre, szennyvíziszap szárítókra, amelyek nélkül jól elvoltunk az elmúlt pár ezer évben, és amelyek csak viszik a pénzünket. Öntöző rendszerre, vagy más versenyképességet javító beruházásra nincs pénz. Mintha a versenytársaink döntenének róla, mire fordíthatjuk az Úniós forrásokat, amelyeket a befizetéseink fejébe kapunk.
Ha a természeti csapásokhoz hozzá adjuk az általános válságot, a műanyagipart sújtó termékdíj változásokat, a takarék csődjét, és ha nem politikailag elvakultan tekintünk minderre: itt ilyen gazdasági visszaesés rég nem volt!
